clock
tour
admin
Önkormányzat


 

Mórahalmi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság alapítója Mórahalom Városi Önkormányzat. A Mórahalmi Városfejlesztő Kft. tulajdonosa Mórahalom Városi Önkormányzat (100%-ban tulajdonos).

Tevékenységi forma: Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyvezető igazgató: dr. Tóthné Gróf Ágnes
E-mail: grofagi@morahalom.hu
Székhely: 6782 Mórahalom, Röszkei út 1.
Mobil: +36 20/ 406 91 21

A Mórahalmi Városfejlesztő Kft. megalakításának szükségessége
Mórahalom Város Önkormányzata elkötelezett a város hosszú távú, összehangolt koncepción alapuló városfejlesztés mellett. Ennek érdekében kidolgozta az integrált városfejlesztési stratégiát (továbbiakban: IVS), valamint az ezt konkrét fejlesztésekre váltó akcióterületi terveket.
Az IVS egy olyan középtávú (7-8 évre szóló), stratégiai célokra építő, átfogó szemléletű, „megvalósítás orientált” várostervezési dokumentum, mely meghatározza, illetve megalapozza a város középtávú fejlesztését. Célja a városokban a területi alapú, meghatározott városrészekre építő, de komplex szemléletű várostervezés és fejlesztés megvalósítása.
A fejlesztések megvalósításához saját forrást biztosít, továbbá támaszkodni kíván az állami és EU-s pályázatokon elérhető támogatásokra is.
A városfejlesztési elképzelések megvalósításához; továbbá a pályázatok kiírási feltételeihez, valamint a végrehajtási és elszámolási rendszeréhez illeszkedően indokolttá vált egy olyan társaság létrehozása, mely hosszútávon képes a nyertes pályázatok operatív menedzselésére; az Önkormányzat saját forrásaiból megvalósuló beruházások, fejlesztések megvalósítása elősegítésében; távlatilag pedig a városfejlesztési koncepció és akciótervek előkészítésére és végrehajtására; sőt akár az önkormányzati tulajdonú vagyon egyes elemeinek kezelésére, hasznosítására is.
A Társaság az IVS, az erre épülő akcióterületi tervek (továbbiakban: ATT), valamint konkrét fejlesztési-beruházási projektek végrehajtásának eszköze.
Küldetése, hogy járuljon hozzá az IVS által meghatározott célok eléréséhez: Mórahalom Város Önkormányzatával szorosan együttműködve járuljon hozzá, a település átfogó céljának, a fenntartható város megteremtésének megvalósításához. Azaz az együttműködés eredményeképpen valósuljon meg a helyi gazdaság fejlesztésével, munkahelyteremtéssel, a gyógy- és egyéb turisztikai szolgáltatások bővítésével, képzési, oktatási infrastruktúra és paletta szélesítésével, minőségi egészségügyi alap- és szakellátások biztosításával, valamint eredményes, hatékony és egyhelyben elérhető közigazgatási szolgáltatások nyújtásával a városi funkciók, valamint a kistérségi vezető szerep erősítése.

A Társaság működése
A Mórahalmi Városfejlesztő Kft. önálló gazdálkodást folytat.
A Városfejlesztő társaság tevékenysége során szorosan együttműködik mindazokkal, akik a feladat meghatározásban, a koordinációban, a végrehajtásban részt vesznek: a polgármesteri hivatal érintett szervezeti egységeivel, az engedélyező szakhatóságokkal, a kivitelezőkkel, a pályázat kiíróval és közvetítő szervezetével, vagy éppen a városi közösséget képviselő szakmai és civil szervezetekkel.

Projekttevékenység
Számos intézmény munkáját segítve, több éve sikeresen közreműködünk szakmai partnereink projekt tevékenységeinek lebonyolításában; szakmai együttműködő partnerként illetve, projektmenedzsment feladatok ellátásával segítjük az uniós, transznacionális és interregionális pályázatok, határmenti együttműködési programok sikeres végrehajtását.


• Projektmenedzsment tevékenység körébe tartozó feladatok ellátása által járulunk hozzá Mórahalom és térsége fejlődéséhez; közreműködünk több meghatározó jelentőségű beruházást megvalósító projekt végrehajtásában. Projektmenedzsment feladatok ellátásával segítettük/segítjük az alábbi projektek lebonyolítását:


KEOP- 1.3.0/09-11-2011-0021 – „Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító Program”

KEOP-1.2.0/2F/09/2010-0085 – „Mórahalom és Zákányszék települések szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása”

EEA-C3-6 „Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz a Homokháti Kistérségben"

HUSRB/1601/31/0005 – Colourful Cooperation

GINOP-5.1.3-16-2017-00067 Társadalmi célú vállalkozásfejlesztés a Haréna Nonprofit Kft-nél


• Együttműködő partnerként segítjük Mórahalom Város innovációs fejlesztési tevékenységeinek megvalósítását, részt veszünk többek között az alábbi pályázatok lebonyolításában:


ROHU-355 „Joint Employment-Driven Initiative”

HUSRB/1602/32/0140 TRADinBORD2 – „Promoting and preserving TRADItioN and identity jointly in the BORDer region”



Könyvelési tevékenység

Cégünk 2014-ben kezdte meg könyvelési, számviteli szolgáltatási tevékenységének ellátását azzal a céllal, hogy Mórahalom és vonzáskörzete területén minden részletre kiterjedő számviteli szolgáltatást nyújtson.

Könyvelési, számviteli szolgáltatási tevékenységünk egy tapasztalt, mérlegképes könyvelő által biztosított, aki folyamatos kapcsolattartással, hozzáértéssel, gondos, precíz munkával segíti a vállalkozásokat, hogy cégüket biztonságban tudják.

Vállaljuk kis- és középvállalkozások, civil szervezetek könyvelését, bérszámfejtését, szabályzatok készítését, tanácsadást.

Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleink bizalmát hosszú távon megtartsuk, ennek érdekében pontos, naprakész információkkal állunk rendelkezésre és gyakorlati tanácsokkal biztosítjuk ügyfeleink teljes körű tájékoztatását.


Hírek, események:


Újvidék hivatalosan is Európa Ifjúsági Fővárosa a 2019-es évben. A megtisztelő elismerést – első olyan városként, amely nem az Európai uniós országok valamelyikében található – Újvidék 2016-ban nyerte el, legyőzve a franciaországi Amiens-t, a Nagy-britanniai Derry City-t, Strabane-t és Manchestert, valamint az olaszországi Perugia-t. Az elkövetkező 365 napban számos aktivitást szerveznek, amelybe körülbelül félmillió újvidéki, szerbiai, régióbeli és európai fiatal vesz majd részt.
https://www.visithusrb.com/hu/cikkek/kultura/isten-hozta-onoket-europa-ifjusagi-fovarosaban-3177?fbclid=IwAR3qQEqvyACH3Tl2gOBSFy-eaq5S7RzjgsyEPPWGl-fj5u2acHgEwHBztGQ
2019. 02. 04.
--------------------------------------

Hamarosan a nagyközönség előtt is megnyílik az INTERREG IPA Magyarország-Szerbia Együttműködési Program támogatásával megvalósuló HUSRB/1601/31/0005 számú, Colourful Cooperation című projekt keretében épülő mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központ. Miközben zajlik a műszaki átadás, a hatósági engedélyezési eljárások, a ház munkatársainak felvétele, gőzerővel készítik elő a pályázatban vállalt 59 kulturális programot is.
Bővebb információ:
https://www.visithusrb.com/hu/cikkek/kultura/mereszet-es-bolondot-almodunk-3129?fbclid=IwAR2D0TOZbAFce1cdZrAIkK3Ta8YjF2FWiA38MPFvDLHrfaPu1KHr5RPSw7c
2019. 01. 24.
--------------------------------------
 
A Duna Régió Stratégia titkársága 2018. november 12-én szervezett konferenciát azzal a céllal, hogy a Duna Régió Stratégia három magyar irányítású területéhez – energetika, vízminőség és környezeti kockázatkezelés – kapcsolódóan átfogó információkat nyújtson az elérhető hazai és nemzetközi finanszírozási lehetőségekről.
2018.11.14.
--------------------------------------

Partnerségi konferenciát rendezett a mórahalmi Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület, a Kolo Szerb Kulturális Központ építtetője. Az Egyesület célja, hogy az épületben a következő évben legalább 60 különféle összművészeti program valósulhasson meg a balkáni kultúra jegyében. Mindehhez szakmai partnereket, együttműködőket, résztvevőket keresnek. A konferencián napvilágot látott a programtervezet is.

Bővebb információ:
https://www.morahalom.hu/zastava_fesztival_hiteleti_korseta_es_balkan_bal_is_lesz_a_koloban_partnerseget_epitene_a_szerb_kulturalis_kozpont

2018.09.26.
--------------------------------------

A Colourful Cooperation elnevezésű Interreg IPA Magyarország-Szerbia Együttműködési Program keretében megvalósuló beruházásról tárgyaltak Mórahalmon szerb és magyar felek szeptember 18-án. A találkozón arra is fény derült, hogy mikor kezdik a Magyar Művelődési Központ építését Palicson.

Bővebb információ:
https://www.morahalom.hu/szerb_diplomatak_tekintettek_meg_a_kolo_kozpont_epitesi_munkalatait_morahalmon

2018.09.19.
--------------------------------------
 
2018. június 12-én Szegeden került megrendezésre az INTERREG IPA Magyarország-Szerbia Együttműködési Program vezető kedvezményezettjei számára szeminárium került megrendezésre. A rendezvényen elhangzott előadások során a program által támasztott követelményeken felül számos hasznos tanáccsal szolgáltak az előadók. Az előadások anyaga megtalálható az INTERREG IPA Magyarország-Szerbia Együttműködési Program honlapján a Letöltések menüpontban.

2018. 06. 18.
 
--------------------------------------
 
A 2018. május 18-án a csehországi Lovosicében 8. alkalommal megrendezésre kerülő Folklór fesztiválon látogatást tett a Társaság ügyvezetője, a lovosicei Magyar Ház vezetőjének meghívásának eleget téve. A kisváros Csehország északi részén az Elba folyó partján, a Lovos hegység közelében fekszik. A Folklór fesztiválon cseh, vietnámi és magyar néptánc csoportok egyaránt felléptek, a házigazdák magyar specialitásokkal készültek a fesztivál látogatói számára: kolbász, töltött káposzta, magyar borok és pálinka egyaránt helyet kapott a standok polcain.
2018. 05. 25.


--------------------------------------

Évzárási könyvelési feladatok
Az éves beszámoló

Az éves beszámoló elkészítése az üzleti év számviteli törvény szerinti lezárását jelenti. A kettős könyvvitelt vezető vállalkozó az üzleti évről az üzleti év utolsó napjával, mint mérleg fordulónappal éves beszámolót köteles készíteni. Meghatározott feltételek teljesülése esetén lehetőség nyílik egyszerűsített éves beszámoló készítésére.

Azon vállalkozóknak, akiknél az üzleti év megegyezik a naptári évvel, hamarosan el kell végezniük a 2017-es év zárását és a 2018-as év nyitását. A rutinnak tűnő feladatok elvégzése során azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy sor került a számviteli törvény átfogó módosítására, amely érinti az év végi zárás, az év eleji nyitás feladatait is.
A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) 164. § (1) bekezdésében a könyvviteli zárlatról meglehetősen szűkszavúan esik szó. A könyvviteli zárlathoz az üzleti év végén a folyamatos könyvelés teljessé tétele érdekében végzett kiegészítő, helyesbítő, egyeztető, összesítő könyvelési munkák és a számlák technikai lezárása tartoznak.
FONTOS!
Határidő: 2018. május 31.

A közzétételi kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményei:
Az a cég amelyik az éves beszámoló (mérleg és eredmény-kimutatás) letétbe helyezési és közzétételi kötelezettségét nem teljesíti az adóhatóság első alkalommal felszólítja a kötelezettség teljesítésére, azzal, hogy első alkalommal 500eFt-ig terjedő mulasztási bírságot szab ki.
Ha a vállalkozás az első felszólításra sem teljesíti kötelezettségét, akkor az adóhatóság ismételten felhívja a kötelezettség teljesítésére és ezzel egyidejűleg már 1 millió Ft-ig terjedő bírságot, szab ki.
Ha a vállalkozás a második felszólításra sem teljesíti kötelezettségét, akkor az adóhatóság – adószám felfüggesztés nélkül - az adószámot törli és kezdeményezi a vállalkozás megszűntnek nyilvánítását.
2018. 05. 10.
 
--------------------------------------

2018. március 7-én, Budapesten került megrendezésre az ESPON 2020 együttműködési program ez évi közép-európai konferenciája „Integrated Territorial Development in V4+2 countries: new challenges, new ideas, new responses” címmel. A budapesti ESPON konferencia a V4+2 országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia, valamint Bulgária és Románia) integrált területfejlesztési gyakorlatainak feltárásával, az elkövetkező időszak kihívásaival és a lehetséges szakpolitikai válaszokkal foglalkozott az integrált területfejlesztésben kompetens szakértők bevonásával.
2018. 03. 12.
--------------------------------------

2018. január 26-án került sor a HUSRB/1601/31/0005 számú, Colourful Cooperation című pályázat keretében megvalósuló Szerb Kulturális Központ alapkő letételére. A rendezvényen beszédet mondott Branko Ružić Szerb államigazgatási és helyi önkormányzatokért felelős miniszter, Vitályos Eszter Zsuzsanna, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára és Duka Félix a pályázati kedvezményezett, Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesület elnöke.
Bővebb információ: http://www.morahalom.hu/letettek_a_szerb_kulturalis_kozpont_alapkovet_-_morahalmon_epitenek_hidat_a_ket_nemzet_kozott
2018. 01. 29.
--------------------------------------

2017. november 30-án Újvidéken került megrendezésre a Colourful Cooperation című, HUSRB/1601/31/0005 azonosító számú pályázat nyitórendezvényen, melyen az Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesületet a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. részéről dr. Tóthné Gróf Ágnes képviselte. A nyitórendezvényen a projektben résztvevő kedvezményezettek ismertették a projektben vállalt szerepüket, célkitűzéseket.
Bővebb információ: http://www.novisad.rs/lat/prezentovan-projekat-prekogranicne-saradnje-colorful-cooperation
2017. 12. 04.
--------------------------------------

A Mórahalmi Városfejlesztő Kft. 2017. szeptemberében írt alá szerződést az Egy-Másért Ifjúsági és Közösségfejlesztő Egyesülettel a HUSRB/1601/31/0005 számú, Colourful Cooperation megnevezésű pályázat projektmenedzsment feladatainak ellátására. A projekt célja, hogy lehetőséget biztosítson a vajdasági és dél-alföldi lakosok találkozására, egymás kultúrájának megismerésére, melynek eredményeként szorosabbá válhat a két nemzet kapcsolata. Elsődleges célként került azonosításra a magyar-szerb határtérségre vonatkozóan egy átfogó kulturális stratégia kidolgozása. A projekt elemeként két turisztikai-kulturális központ létrehozása került meghatározásra: Szerb Kulturális Központ Mórahalmon és Magyar Kulturális Központ Palicson.
2017. 10. 16.
--------------------------------------

„Képzett munkaerő megtartása és vonzása a Közép- és Kelet-európai országokban” címmel rendezett testvérvárosi konferenciát Mórahalom Városi Önkormányzat, melyen a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. is képviseltette magát. A konferencia Mórahalom város testvértelepüléseinek részvételével, a 2017. szeptember 13-15. között megrendezésre kerülő testvérvárosi találkozó keretében került megrendezésre. A rendezvény számos nézőpontból vázolt alternatív elképzeléseket, megoldási javaslatokat a képzett munkaerő országok közötti áramlásának kérdésköre kapcsán.
Bővebb információ: http://towntwinning.morahalom.hu/testvervarosi-tapasztalatcsere-morahalmon/
2017.09.18
--------------------------------------

Mórahalom város Képviselő-testülete 2017. 08. 22-én közmeghallgatást tartott, melyen Nógrádi Zoltán Mórahalom város Polgármestere tájékoztatást adott többet között a városban megvalósuló legújabb beruházásokról, fejlesztési elképzelésekről.
Bővebb információk: http://www.morahalom.hu/kozmeghallgatas_-_online_tudositas
2017. 08. 24.
--------------------------------------

A Mórahalmi Városfejlesztő Kft. által az Országos Informatikai Programirodához "Informatika a köz szolgálatában 2017" címmel benyújtott pályázata pozitív elbírálásban részesült, melynek köszönhetően 2017. májusában Társaságunk informatikai eszközállománya összesen 655.000,- Ft értékű informatikai csomaggal bővült. A beszerzésre kerülő számítógépes szolgáltatáscsomag a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. eszközrendszerét bővíti és irodai infrastruktúráját javítja.
2017. 06. 02.
--------------------------------------

A Mórahalmi Városfejlesztő Kft. a „Kapacitásfejlesztés az időskori ellátásbiztonság növelése érdekében Mórahalmon” projekt záró rendezvényein megvalósító partnerként vett részt. A projekt záró eseményei 2017. április 27-én megrendezésre kerülő szakmai nap és a 2017. április 28-án megrendezett zárórendezvény formájában zajlottak. A projekt norvégiai donor partnere, a SINTEF képviseletében számos szakember vett részt az eseményen. A SINTEF, a Men I Helse program és a brekstadt-I Fosen Helse ellátóközpont képviselői is a magyarországi hallgatóság számára számos olyan Norvégiában működő jó gyakorlatot ismertettek, melyek a hazai gyakorlatba is átültethetők.
Bővebb információk: http://www.morahalom.hu/zarorendezveny_osszefoglalo_minutes_of_the_closing_event
2017. 05. 08.
--------------------------------------

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a kamara Mórahalom térségi szervezete – együttműködve Mórahalom Város Önkormányzatával, valamint a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamarával – Magyar–Szerb Vállalkozói Fórumot rendezett Mórahalmon április 27-én. A rendezvényen a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara meghívására a Mórahalmi Városfejlesztő Kft. is képviseltette magát.
Bővebb információk: http://www.morahalom.hu/morahalom_a_szerbiai_vallalkozok_uj_magyarorszagi_celpontja_lehet
2017. 05. 03.





 



VISSZA NYOMTATÁS

Legfrissebb híreink:

Rendészeti felhívás

(2019.04.17. 10:15)

 Mórahalom belterületén budapesti vállalkozók a rezsicsökkentés jegyében szerződéseket íratnak alá nyílászárók utólagos szigetelése munkavégzés tárgyában.
Bővebben... ››

Álláshirdetés - épületgondnok

(2019.04.16. 10:54)

 Móra-Tourist Nonprofit Kft. pályázatot hirdet általános karbantartó, épületgondnok  munkakör betöltésére
Bővebben... ››

Gyorsan eldöntötte a rangadót a Mórahalom

(2019.04.15. 10:23)

2 perc alatt 2 gólt lőtt a Mórahalom Apátfalván, ezzel könnyedén nyerte a feljutás miatt fontos mérkőzést.
Bővebben... ››

További hírek ››